Címke: teazsúr

Qtya az élet; Avagy válogatás a nyári anime-termésből [2015]

Hejj a kedves publikum, hát kell ilyen is, vagy nem?

Tudva-tudtam hova jelentkezem, hát nem létező munkaköri szerződésemnek eleget téve illik valamilyen “review” listát szerkesztenem végre magamnak is. Már csak amiatt is, hogy nyögve-nyelve induló kritikusi vénámat megpróbáljam valamilyen szánalmas kísérlettel legitimálni.

De ne is húzzuk olyan sokáig a szót, hiszen ennek a nyárnak a bőséges termése már most rögtön megkívánja tőlem, hogy legalább egy kicsit is foglalkozzam vele.
Még ha alig is van ebben a szezonban említésre méltó darab.
Elsősorban ez (is) a fő oka annak, hogy a most kikerülő listámon szinte csak az érdeklődésemet hangyányit is felkeltő darabok szerepelnek.

De ne szaporítsuk tovább a felesleges szókészletet fölösleges baszakodással!

Bikini warriors

Bikini Warriors:

Bikinibe öltözött lányok sztereotipikus RPG kliséket parodizálnak ki.
A szezon Queen’s Blade klón, “Errevanigény?!” díjas darabja.
5 perces epizódokban gyorsan előadott viccesnek szánt történetek, amelyek palettája a fapofával bámulóstól a kínosan feszengősig terjed. A nézhetőségi szintje annak függvényében változik, hogy az ember éppen melyik kezével matat a gatyájában.

Charlotte

Charlotte:

Megint valami iskolai slice of life mágusos szupererős meg minden anyámkínja szarság.
Gondolom a főhős életébe váratlanul betoppanó, más szupererővel rendelkező aktuális női töltelékhúson keresztül kezd el kibontakozni a 2-3 részes történésekre épülő történet, aminek a végén felbukkan egy random generált főgonosz és a csicskásai, akiket majd lerendeznek és persze kapunk egy nyitott befejezést, ha esetleg berendelnék a második évadot.

El sem kezdem.

Classroom

Classroom Crisis:

Madách is megmondta egykoron (ha már divat folyton tőle idézni), hogy amelyik animének a címében benne van a “classroom”, vagy az “Oni-chan”, azt rögtön lehet is dobni a kukába.
Azonban a sci-fi téma megfogott és végül ahogy belenéztem: Nem rossz.

Persze ez nem túl nagy dicséret.

A legfőbb problémám az maga a science fiction-ök közötti galoppozása.

Személy szerint én négy osztályba sorolom és ezek alapján határozom meg a sci-fi műveket.

Van a tipikus klasszikus sci-fi, ahol a jövő technológiája inkább a hangulat megalapozására szolgál és a történetnek nem hangsúlyos eleme a technológiai háttér.
Például: Star Wars; Cowboy Bebop

Aztán ott a jó öreg tudományosan hiteles sci-fi, ahol az alkotók eleget foglalkoztak a technikai háttér felépítésével, de persze semmi extrát nem erőltettek rá.
Például: Star Trek

Aztán persze ott vannak a hardcore sci-fi underground, bár az utóbbi időben egyre népszerűbb alkotásai, ahol a háttér-technológia nem csak ki van dolgozva, hanem hangsúlyos részét képezi a történetnek.
Például: A Marsi, Interstellar

És most itt van a negyedik kategória, ahova a Classroom is tartozik.
Az a tipikus science fiction, ami megpróbálkozik ugyan a hitelesség látszatát kelteni, de egy kicsit is képzett rajongó számára egyből leesik, hogy mégis hol bukik meg az egész.
Például: Brrr… Sword Art Fosline

“Mégis mi a fasztól lassulsz az űrben?! Nincs is légellenállás!”
“Hogy a picsába kerül egy aszteroidamező a Mars és a Föld közé?! Egyáltalán miért ház méretűek ezek a kövek? Jó ha ezer ekkora szikla van az egész Naprendszerben, de azok is akkora távolságra egymástól, hogy ha még akarnál sem tudnál összeütközni velük!”
“Édes kedves faszikám, hogy bírsz talpon maradni a Mars gravitációjában, ha előtte heteket töltöttél a Ganimédeszen?”

De a történetben azért van elég kraft, a főbb karakterek sem kifejezetten idegesítőek és hála a jó égnek, valaki végre észrevette, hogy mekkora baromság a pár milliós váltságdíjat követelő terroristák ellen milliárdokat érő felszerelést tönkrezúzva mentőakciót szervezni.

Egyelőre tehát az élvezhető, egyszer nézős kategóriában van. Hogy ez változni fog e, az majd a végére kiderül.

Dragon

Dragon Ball Super:

Sohasem voltam oda a Dragon Ball szériáért, de ahogy visszahallom: Ez az évad nagyon megosztó.
Személy szerint továbbra is fenntartom a jogot arra, hogy nem érdekel.

Monster Musume

Monster Musume No Iru Nichijou:

Az egyik nagyon várós darab a nyári szezonból.
Okayado mangáját már az első fejezetek óta követem és külön ez volt az egyetlen adaptáció, amit idén igazán vártam.
A történetet nem bonyolítanám túl: Az emberiség végre elfogadja a mitológia lények létezését és egy kulturális csereprogram keretein belül a különböző fajok képviselőit befogadócsaládoknál helyezik el, hogy beintegrálják őket az emberi társadalomba.
Egyébiránt a tipikus ecchi-hárem elemeket vonultatja fel a sorozat, de sohasem fordul át magát túl komolyan vevő, álfilozofikus ripacskodásba.
Ugyanúgy mint a manga: Egyszer kiválóan el lehet vele szórakozni.

Utólagos megjegyzés: Remélem Okayado megembereli magát, mert az utóbbi tíz fejezetben a poénok sűrűjét elsősorban Racharea, a pókasszony fonalakkal való igencsak gésai bűvésztrükkjei vitték.

Mivel hihetetlen módon egy élvezhető hárem vígjáték, így: Elnyeri az idei szezon tiszteletreméltó bronz gázálarcát!

Gangsta

Gangsta:

A szezon egyik legnépszerűbb darabja.
Jómagam sohasem voltam oda a bandaháborúkat feldolgozó művekért, pláne nem az ilyen témájú animékért. Még nem kezdtem bele, de a listára feltettem: Lesz ami lesz.

GATE

GATE jieitai kanochi nite kaku tatakaeri:

Kész, megvettetek!
Minden kritikus és cinikus hozzászólásomat megpróbáltam előcibálni valahogy a szürkeállományomból, azonban nem vagyok rá képes, hogy rosszat írjak.
Már az alapötlet is zseniális, ahogy maga a megvalósítás is dicséretet érdemel.

Egy napon kapu nyílik egy másik dimenzióból, amin keresztül más világok szörnyetegei kezdik el elárasztani a világot, de aztán jön Vasember és… Ja, ez nem az!

Egy napon Tokió közepén váratlanul kapu nyílik egy másik dimenzióból, amin keresztül egy hódító szándékú és igencsak a korai reneszánsz időket idéző birodalom hadseregei masíroznak keresztül. A történet már itt eláshatta volna magát azzal, hogy a középkori hadsereg valamilyen ok folytán győzelmet arat és aztán tíz év szünet, majd egy középiskolás, rossz múltú főhős bukkan fel, valamilyen non-japán menő névvel és bosszúból elkezdi irtani a megszállókat, azonban: Nem.

A dolgokon zseniálisat csavar, hogy a Birodalom erői nem elég hogy vereséget szenvednek, de Japán vezetőinek lelkében egyenesen feléled a 19. századi szamuráj ősök vére és felfedező/gyarmatosító szándékkal ellentámadást indítanak a kapu túloldalára, hogy ott az Önvédelmi erők elejét vegyék a tovább támadásoknak.

Zseniális csavar, kiváló tálalásban.
Főhősünk egy 33 éves otaku spec-kommandós (Igen… Az animevilág örökös hülyeségei…) is a hadművelet részeként érkezik át a túloldara, ahol rögtön kezdetét is veszi a dimenziókon átívelő katonai és politikai csatározás.

Külön kiemelendő, hogy ezúttal végre nem Japán körül forog a világ.
Iván, Uncle Sam és Csang is ki akarja hasítani a maga szeletét az új, “gazdátlan” világból, ami végre egy tisztességesen megvalósított politikai háborúskodáshoz vezet.

Talán annyi negatívumot tudnék ide besorolni, hogy a mangához képest erősen visszavettek a vérengzésből és a kegyetlenségből, míg valamilyen “különös és érthetetlen” oknál fogva több pancsikolós jelenetet erőltettek bele.

Viszont a jelenet, amikor a várost ostromló rablóseregre az erősítésként érkező helikopterek rátámadnak, miközben üvölt Wagnertől a Valkűrok lovaglása…

Kész, ez engem totálisan megvett.

Ki is osztom: A szezon arany-gázálarcosa!

God Eater

God Eater:

Igazán hatásvadász poszer.
Jobbról balra láthatóan kicsit sem pózerkedő módon előretörő tizenévesek óriási fegyverrel valamilyen nem látható dolgot készülnek éppen elpüfölni, miközben a jobb felső sarokban ott figyel a görög betűkkel felbiggyesztett főcím: God Eater.

Mi a fasz lehet ez: Soul Eater 2.0?!

“2071-re a világ nagy részét elpusztították az Aragami néven ismert, rejtélyes természetfeletti szörnyek. Az emberek utolsó védelmi vonalként létrehozták a Fenrir szervezetet, amelynek harcosai a God Eaterek. Ők az Aragamik sejtjeiből készült God Arcs szuperfegyverekkel veszik fel a harcot a szörnyek inváziójával szemben.”

Remek, megint valami tinédzser-fiatal felnőtt hatásvadász alkotás, valszeg fölösleges drámázással és komolynak szánt álfilozofikus hangulattal.

Na várjatok, klisélista!

Poszt apokaliptikus: Pipa
Kiválasztott fiatalok: Pipa
Természetfeletti szörnyek: Pipa
Hülye idegen nevek: Pipa

Valahogy komolyan nem koccan most ehhez a fogam.
De tudjátok mit?
Felveszem a “Megnézendő” listára, hátha tévedek.
Ha igen, akkor a jövőben várhatjátok tőlem a hosszabb kritikát.

Overlord

Overlord:

Hell yeah!

Az SAO lázból születő, “bennrekedős” téma új zászlósa.

A távoli jövőben hatalmas virágkorukat élik a virtuális valóság játékok. Egy napon, miután tíz éven át hatalmas népszerűségnek örvendett, örökre lekapcsolnak az egyik ilyen játék, az Yggdrasil szerverei. Az utolsó pillanatig online Momonga azonban hirtelen arra ébred, hogy a játék valósággá vált, az NPC-k életre keltek és Ő benne rekedt karaktere, egy Delevény testében.
Lassanként, ahogyan felfedezi az új világ szabályait és kiismeri magát mint gonosz hadúr, egyre inkább felveszi játékbeli karakterének jellemvonásait és valóban kezd kegyetlen élőholt lorddá alakulni.

Tényleg kemény szituáció és maximálisan hozza azt a sötét és a maga módján humoros Dungeon Keeper hangulatot, ami miatt kész lennék már kapásból megadni a maximális pontszámot, ha…

Ha nem csak kurva 13 részt rendeltek volna meg!

És így csúszott le az aranyéremről.

Még véget sem ért, de jelen pillanatban is érzem, hogy borzasztóan kevés lesz az a 13 epizód.
Talán új évadokkal kipótolják a dolgot, vagy OVA-kal, de ez már köpedelem, hogy egy ilyen jó sorozatot ilyen kevés epizódszámmal adjanak le.
Valószínűleg lesz egy összecsapott lezárás aztán talán esélyes még egy évad, de ez így nem lesz kerek.

Ennek ellenére: Megkapja az ezüst-gázálarcot.

Senki

Senki Zesshou Symphogear GX: Believe in Justice and Hold a Determination to Fist.:

A jó édes Mária futa faszát!

Ez meg megint mi a lótúró?!

Nem, már a címet is elég volt végigolvasnom… Ezt nem akarom…

Prison School

Prison School:

Meg a jó édes kurva nénikéd!
Hogy a jó életbe kaphatott ez a hulladék anime adaptációt?!

Már a mangának is megvolt a maga tipikus hitgyülis miséje, de az anime…
Valami észveszejtően gusztustalan köpedelem!

(Mondja ezt Qtya úgy, hogy a kedvenc hentai-a a Futabu!)

Mióta van az, hogy egyes karaktereket csak amiatt írnak bele egy sorozatba, hogy az egészet erőltetett fanservice poénokkal húzza?
Egy az ha ízléses poénokat tolnak, de kettő már az, ha minden epizódra jutnak seggbevágó lila tangák, izzadó pinák és a blúz alól kirobbanó gúlacsöcsök.

Kész. Inkább viszem végig legalacsonyabb grafikai beállításon a Lula 3d-t, miközben ígéretet teszek arra, hogy elhasználom egy általatok megnevezett vállalat teljes zsebkendőkészletét.
(Mert olyan szomorú, amikor a katapultból kilőtt kutya szétkenődik a padlón.)

Ezt a szart valószínűleg már az ÁVH is betiltotta volna, mint túlzásokba eső kínzóeszközt.

To Love Ru

To Love-Ru: Trouble – Darkness 2nd:

Végképp nem tudok nyilatkozni…

A Prison School minden hangomat elvette, így az aktuális To Love-Russia évad inkább maradjon meg azoknak, akik még látnak valamit ebben a szériában.
Én a Darkness első évadánál hagytam fel a követésével. Valahogy nem tetszett, hogy a tényleg vicces első évad után a kreativitás hiányát softcore pornóval igyekeztek kitölteni, a rajongói magnak elég lesz az is.

Hát a jelek szerint ennyi lett volna a nyári listám.

Reménykedem, hogy így elsőre sikerült megtalálnom a megfelelő hangot a rivjúv készítéshez és majd a következő hasolnó dobásomnál már csak csiszolnom kell a formulán…

Addig is:

Good hunting, STALKER!

Könyvkritika Qtya koponyájából: Vlagyimir Vaszilijev: S.T.A.L.K.E.R. – Halálos Zóna

Cím: S.T.A.L.K.E.R. – Halálos ZónaDAFUQ

Eredeti cím: S.T.A.L.K.E.R. – Prjatki na oszevoj

Író: Vlagyimir Vaszilijev

Eredeti kiadás: 2010
Magyar kiadás: 2014

Fordította: Földeák Iván

Kiadó: Metropolis Media

Oldalszám: 312

 

Bemelegítés:

A magyarra fordítandó stalker kiadványok első példányát tartom a kezemben, avagy a “Hogyan ejtsünk nyomdahibát már az első oldalon!” című szakkönyvet. Hölgyeim és uraim, itt az ideje a tudálékos információszerzésnek csak úgy a Csernobil-i Zónáról, meg amúgy minden másról, amelynek semmi köze hozzá.

Miért írom ezt?

Mert elolvastam ezt a… “könyvet”…

De ne zarándokoljunk már el rögtön a szar eme Mekkai szintű csodájához, hiszen még csupán az első szavakat merem képernyőre vetni és egyébként is az oldaltól kapott fizetésképtelenség nem kötelez betartandó szabályokra, így nyugodtan kicsomagolhatom ezt a szépen befóliázott fekáliát és annak minden egyes négyzetcentiméterét szóról szóra be is mutathatom.

Ízleljétek bátran!

Mint korábbi kritikámnál, kezdjük rögtön a borító hátoldalával:

“A csernobili atomkatasztrófa kiürített és lezárt területe az elszánt kincsvadászok paradicsoma. Ez a paradicsom azonban cseppet sem veszélytelen. A sugárzás ellen még viszonylag egyszerű védekezni, gyógyszerekkel és megfelelő öltözékkel. Ám a környéken egyre jobban elszaporodnak a különböző szörnyek és mutánsok, sőt anomáliák is megjelennek, ahol a földi fizika törvényei megszűnnek működni, s átadják helyüket valami érthetetlenebbnek és fenyegetőbbnek.”

Aki egy kicsit is ért úgy a S.T.A.L.K.E.R. univerzumához (és még nem olvasta ezt a… “könyvet”…) az most nyugodtan bólogathat, hogy: “Igen, ez így van. Egy stalker könyvnek pont erről kell szólnia.”

“A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, hogy a baljós Zóna hatásai miért nyújtóznak immár a szigorúan őrzött területen túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.”

Állj-állj-állj! Csak nem hazudik a hátsó borító?!

Dehogynem és ezt majd a későbbiekben alaposan ki is vesézem…

“A Sztrugackij fivérek kultikus regénye már két filmben és egy sikeres komputerjáték-sorozat formájában is tovább él. Ez utóbbihoz íródott az a regényfolyam, amelyben az eredeti történetet átlényegítve Vlagyimir Vaszilijev és későbbi szerzőtársai a Zóna grandiózus időtlenségét összekötik hétköznapi világunk kicsinyes, kíméletlen valóságával.”

Hazudsz, te nyavajás?! Hazudsz?!

Vaszilijev könyvének egy kis utánanézés is elég és már húzhatom le az egészet a vécén. A Halálos Zóna NEM a sorozat első kötete, mint ahogyan ez a marhaság megpróbálja belénk tuszkolni. Csupán a szerző alapvető magyar ismertségét akarták valamiféle tőkévé kovácsolni, de mint látjátok: Nem sikerült!

Őszintén megmondom, hogy vártam ezt a könyvet. Elő is rendeltem már a megjelenése előtt egy hónappal (pár másik kötet társaságában) és amikor úgy október magasságában hozzájutottam, valahogy rögtön az első oldalak után ennyit mondhattam: “Azt a zsonglőr, vérszopó kurva anyádat!”

Cheeki

Azért valamit a STALKER-ről, avagy Cheeki breeki iv damke!:

A Sztrugackij fivérek eredeti, két kisregényből összeálló klasszikusát remélem nem kell sok embernek bemutatnom. Az 1971-es év folyamán legépelt eredeti változat mára az egész univerzum gyémánttá sajtolt alapjává vált.

A kor szovjet kórsága által többször is megviselt regény végül csak kilúgozott formában jelenhetett meg a széles publikum előtt, ennek ellenére még így is meghozta az írók számára a nemzetközi elismertséget és csak úgy mellékesen útjára indította a stalker szériát.

Teltek az évek és a 21. század baljós nyitányán az ukrán GSC stúdió gondnoksága alatt, többszöri halasztás és átdolgozás után végül megjelent a S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl, mely a regény eredeti, űrlények által meglátogatott kanadai városát áthelyezte a híres és éppolyan hírhedt Csernobilba.

Az itt felhozott fordulat szerint évekkel az eredeti katasztrófa után (2006 június 11.) egy különös, második katasztrófa esett meg a Csernobili atomerőműben, mely elsöpörte az egész addig ismert Zónát és egy új, megmagyarázhatatlan jelenségekkel teli világot hagyott maga után.

A veszélyes területen felhalmozódó legendás kincsek, a relikviák nyomában hamarosan felbukkantak az úgynevezett stalkerek, akik az ukrán hadsereg nyomása és a Zóna ezernyi veszélye ellenére készek voltak életüket kockára tenni a gazdagságért és csak úgy, a Zóna megismeréséért.

A játék az ígéretek ellenére nem valósított meg minden beígért elemet, azokat az utódokra hagyva.

A S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky kronológiailag előzményként került a boltok polcaira és a behozott újítások és hihetetlenül megdobott hangulata ellenére a szörnyen kiegyensúlyozatlan és néhol irreálisan nehéz (500 rubel egy elsősegélycsomag?! Komolyan?! Erre a szar küldetésre elhasználtam legalább százat ugyanebből és ha 1000 rubelt kaptam csak érte! Elmész te a picsába!) játékmenetét és lépésről lépésre felhalmozott bugáradatát csupán lelkes modderek tudták megmenteni az enyészettől (Még a Pc Guru-hoz adott változatot sem merték mod nélkül adni!).

A sorozat harmadik és egyben utolsó hivatalos tagja a S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat és az istenekre mondom: Azt a kurva hétszentségit de imádom azt a játékot!

Illetve még egy, a 2014-es év folyamán napvilágot látott verzió is a stalkerek gépére került, mégpedig a magyar kezdeményezésre készített S.T.A.L.K.E.R. Lost Alpha, mely az eredeti játékból kivett elemek és a később behozott feature-ök hozzáadásával teremtette meg a tökéletes Stalker játékot.

Annak ellenére, hogy ingyenes, még nem tudtam magam rávenni, hogy végig is vigyem.

Maguk a stalker játékok minden hibájuk ellenére borzalmasan jó és eltalált hangulatú alkotások. Szerintem pedig nem létezik olyan internethuszár, aki ne találkozott volna legalább egyszer valamelyik koncepciós rajzzal az internetet.

De (sajnos) ez nem a játékok kritikája és akármennyire is fáj miatta a fejem, de most eljött az ideje annak, hogy a szörnyszülöttet elővarázsoljam a könyvkupac mélyéről…

Igen, ott volt Vrocsek és Antigoné között a szemét!

get_out_of_here_stalker__meme__by_drjorus-d7f508x

Könyvet borítójáról, avagy Get out of here Stalker!:

A borító első ránézésre bizalmat keltett benne, hiszen mégis csak egy a játékból való koncepciós rajzot használtak fel az elkészítéséhez. Persze ahogyan lenni szokott, az öröm ürömmé fajult a hosszas olvasgatás után és már semmi sem tudta elkerülni azt, hogy ne gyűlöljem ennek a könyvnek minden lapját.

De mielőtt lehoznám az összehasonlító képet, nézzük meg az eredeti kiadás borítóját, azt hogyan sikerült összehozni.

 

eredeti pripyat Eredeti bújócska

 

Íme!
Egy szó jut róla az eszembe: Király!

Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, de az eredeti képet nagyon ötletesen dolgozták át és így ránézve nem bírok rájönni, hogy mégis ki volt az az idióta gyökér, aki a magyar borítóért felelős volt.

 

eredeti DAFUQ

 

Tessék-lássék, a magyar kiadás!

Most komolyan, ismerek olyan embert akinek öt percet sem vesz igénybe egy ilyen borító elkészítése! Nem értem, hogy mégis ki volt az az istentelen vadbarom, aki ezt jó ötletnek tartotta. Nem arról van szó, hogy ne lenne szép, hiszen azért mégis tisztességesen sikerült volna, ha…

Ha nem egy az egyben vágták volna ki az egészet az eredeti képből és pár módosítás után ne került volna be a végleges borító elismerő pozíciójába.

Abból a két szál szép szemlencséből kíméletlenül sütnek az egész kiadást meghatározó szavak: OLCSÓ!

Föld hívja Deákot! Föld hívja Deákot! Avagy a borzalmas fordítás:

Földeák Iván fordítása már csak amiatt is meglepően lapos, hogy a Sztrugackij fivérek eredetijéért is ő volt a felelős. Több kritikában is olvastam, hogy talán csak a lektorok hülyesége okán készült el így a végső szövegkönyv, azonban kérem! Kérem!

Lassan már fájt a szemem, miközben ezt a halom ótvar bálnagenyát kellett olvasnom. Szörnyű, magyartalan fordítások tömkelege az egész “könyv” és itt még csak az alapvető stilisztikai hibákat írtam körül félig sem megnyerő barokkos körmondatokkal.

Ezek mellett még el lehetett volna menni (emelkedik az a faktor), ha a tapasztaltabb stalker mivoltom nem kötelez megállásra és okvetlen anyázásra minden egyes balul elsült szakzsargon lefordításánál. Nem csak amiatt vagyok persze pipa, mert szar a fordítás, hanem mert a buszmegállóban néha elsütött anyázásaim közepette nem egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe.

Tárgyra vissza!

Évek óta létezik a hazai Stalker univerzumhoz kötődő, átgondolt fordítás. Már a játékok lemagyarítását követően bevett magyar stalker szavakká váltak az olyan kifejezések, mint a: Szúnyogpilis, vagy a húsdaráló.

Ugye ha egy magyar kiadás minimálisan is adott volna magára és a fő olvasóközönségre, akkor egy a témában már járatos embert állítottak volna a fordító mellé, hogy legalább a szörnyek és anomáliák neveit tisztességesen átültettese a magyar szakzsargonra.

De nem!

Így lett lett például az eredeti “burer”-ből bürer, holott magyarul ezt zsonglőrnek szokás hívni.

Meg a Yanov-tó kifacsart agyú zombikkal teli süllyesztőjéből nemes egyszerűséggel Borostyán.

Vagy az eredeti “bloodsucker”-ből vérszívó, bár ez a vérszopóhoz mérve ez még nem olyan komoly baki.

De a fő… A FŐ!

Kapaszkodjatok meg, mert ez fájni fog… Készen vagytok?

Hiányzik a 21. fejezet!

Nem viccelek, konkrétan nincs benne a könyvben a 21. fejezet! Valami hülye kihagyta, úgy került a nyomdába, aztán az én hülye fejjel előrendelt változatomba, onnan a már eléggé felbaszott agyamba és most ez a sok felhalmozódott szar és mellesleg az SAO 2 óta érzett belső feszültség most kitör belőlem, hogy telehányja a képernyőtöket ennek a szarnak egy kritikába sűrített tömör hányadékával! Hogy kerülne az egész bagázs Ricz nedves álmaiba!!!

waifu

Úgy a történetről pár szó, avagy I said come in! Don’t stand there! :

Egy lónyugtatóval feltuningolt gyümölcsteával később.

Most, hogy a nyugalom univerzális értéke szétárad az ereimben, itt az ideje annak, hogy végre a sok körítést félbehagyva belekezdjek a… “könyv” történetébe és ezúttal minden felhamozott nyugalmammal elküldjem az egész sztorinak hazudott szarságot a jó édes…

Remek, újra hangulatomnál vagyok!

Tehát most akkor hadd helyezkedem el fingós hangokat kiadó öreg bőrfotelemben. Kapom mindjárt elő vastag keretes olvasószemüvegemet és veszem mindjárt a kezembe Vlagyimir Vaszilijevet…
Ég a tűz kandallóban?

Helyes!

Akkor bele is dobom ezt a szart, fog itt felolvasni belőle az, aki visszaküldte a nemzeti konzultációt!

Történetünk, mily meglepő, nem a Zónában veszi kezdetét.

(MI?!)

A Zónán kívül Kex, a nem is kezdő nem is profi stalker (amolyan közepes gyökér, amifélével a Szemétdomb magasságában lehet találkozni) éppen annak a hírhedt maffiózónak, Pokatyilovnak teljesített megbízatásait készül leadni. A zöldfülűek kíméletlen pesztrálója számára új feladatot oszt ki a hírhedt maffiózó.

Valami megmagyarázhatatlan zónabéli jelenség túlterjesztette működési területét a Zóna határain kívülre. A pszichotikus szörnyeteg bárokban lődörögve lúgozza tisztára tucatnyi ember agyát, hogy aztán tapasztaltabb stalkerek összegyűjtésével és a Zónán belül vérszopókkal történő megetetésével rémissze halálra a stalkerek azon közösségét, akiket Qtya ültő helyében is mesterien el tud küldeni a kurva anyjába.

Igen, a történet alapját a Zónán kívül működő stalkerek adják, akik a terület szélén sorakozó táborokból indulnak hosszas portyáikra a Zóna belső területeire. Erről a közösségről nem sokat (SEMMIT!) nem lehet hallani a játékokban és egyébként is ellenszenves balfácánoknak tűnik az egész banda, szemben a Zónán belül lakó csoportokkal (Strelok, Doktor, Agyar, Szellem, Kalauz, Degtyarev, Bagoly, Szakáll, Noé, Spartacus, Hawaii, Vadász, Nitró, Heg, Farkas, Fürge, Garik, Vánó, Zulu és Józsi… Hol vagytok, stalkerek?!)

Én

Kex (már a neve után fogtam a fejem) persze elvállalja, hogy a szükséges pihenőidejéről lemondva meginduljon a Zónába egy zöldfülű tanítványa és egy különösen rejtélyes figura, az állítólag valamit tudó Pszich társaságában.

A regény fele az Ő utazásukat követi végig és az elején még bizakodó fejjel fogadtam őket, de ahogyan haladt előre a történet, úgy érteztem, hogy: Bassza meg!

A kompánia tagjai a nyomozósdi egyik szálán futnak végig, ugyanis valami tökömtudjamiértolyanfontosazaszar széf nyomában kujtorogják végig az egyébént hétvégi kirándulóhelynek is lazán betudható Zónát.

Mert nem?

Hihetetlen, hogy milyen emberbarát hely lett ez a Zóna, amióta nem jártam ott.

Van térerő az okostelefonnak, amihez mellesleg már anomália és mutánsdetektor app-okat is árulnak a weben. Gyakorlatilag kézenfogva sétál végig az egész buzeráns trió a napsütötte selymes mezőkön és közben csak úgy beszélgetnek olyan dolgokról, mint hogy Pszich igazából hibernálódott az eredeti 1986-os katasztrófa alkalmával és egy szótlan félmutáns X-men lett belőle mire felébredt, aki érzi a veszélyeket és nem mellesleg szereti a Kexet… Mármint a kekszet…

HÜLYESÉG!!!

Az egész egy nyugodt sétálgatás keresztül egy totálisan nyugodt közegen! Mintha a Zóna elefántnyugtatót vett volna be és ezt még megspékelte volna nagyapámféle 80%-os mindenbőlfőtt pálinkával! Már az egész kis utazás egy kicseszett hétvégi sétának tetszik valami békés kis parkban és még csak nem is beszéltünk arról, hogy a veszélyforrások kimerülnek a következő mondatokban:

“Ott egy anomália. Megkerüljük!

Ott egy falka veszett mutáns. Megkerüljük!

Ott egy könyv a földön, rajta Halálos Zóna felirat. Lődd szét a picsába!”

anomália

Az egész Kex vonal fapados és nem rejt magában semmi izgalmat. Még talán az a rész, amikor a zsonglőrök (Bürer a jó anyád!) kirabolják őket, vagy amikor egy csapat rivális stalker rajtuk talál ütni. Talán az emel valamit a színvonalon, de egyébként rövid kórusszólamokkal küldöm el az egész hülyeséget a francba!

Aztán jön a másik folyam, Ivan Szivercev-vel, a biológussal…

Iván… Iván… Megint egy Iván?

Várjunk csak?

Vrocsek könyvének főhőse Iván, Vaszilijev egyik hőse Iván, aztán még a Halálos Zónát is Földeák Iván fordította… Várjatok, valamit meg kell néznem…

És nem igaz! ÉS NEM IGAZ!

A Pétervári háborút pedig Iván Ildikó fordította!

(Szöul87fg7)FZs9ö78fvh8pcgbspuígvbsuIván=42osuébvéuiobvléubj sobuviosnbvsjkíb v!!

#ERROR!


#ERROR!

#ERROR!

Rendben srácok, öt perc szünet! Qtyának most szüksége van egy jó erős feketére.

Amint visszatért a gyapotföldről, ugyanitt folytatjuk.

Iván

Tehát Szivercev (Hagyjuk az Ivánt!) történetét ismét Pokatyilov indítja el, aki a Zónán kívüli nyomozósdi folytatását teszi hősünk gyengusz vállára, de annyira, hogy befolyásánál fogva még elő is lépteti a laboratóriumban, sőt ki is vetet nekik pár hét fizetett szabadságot. Persze erkölcsileg tökéletesen egyensúlyban lévő és maradéktalanul hálás hősünk rögtön az első detektív munkanapját egy jól betalált részegséggel nyitja meg.

Ez a szál már valamivel érdekesebb is volt, hiszen egy nem stalker szereplő szemszögéből kellett látnunk a dolgokat, mindezek ellenére nagyon nem jutott túl a sablonos detektív dolgokon és már ekkor úgy éreztem, hogy leülök mentem SAO 2-őt nézni (akkor futott, amikor olvastam a “könyvet”) mert annak a nyomozós szála JOBB VOLT, mint ez az egész marhaság!

Nem arról van szó, hogy ez annyira rossz lenne, csak ugye az elcseszett magyar fordítás, a rosszul felépített cselekmény és a rossz megközelítés miatt értelmét veszítette és az átlagoson túl nem tudott semmi jót felmutatni.

Aztán meg végre azok a részek, amikor Szivercev végül megindul egy csapat tudóssal a Zóna mélyére. Komolyan, egy baszott páncélautó és egy hadosztályni katonai stalker társaságban betörnek a világ legveszélyesebb helyeinek egyikébe és az egész cselekmény itt úgy fut, hogy néha a stalkerek elkergetnek egy mutánst az útból és kész!

Semmi kontent!

Ülnek a kocsiban és beszélgetnek, aztán X idő elteltével találkoznak Y helyen Z emberrel és megint csak beszélgetnek, aztán kiszállnak a kocsiból, elmennek Q irányba V helyre és megint csak beszélgetnek, hogy aztán visszamenjenek Y helyre és ott folytassák a beszélgetést és közben a Halál faszát is megszégyenítő döglődéssel vánszorog előre a “történet”, aminek a vége nagyjából olyan értelmes volt, mint LIKE gombot tenni a pornóoldalakra!

Egy nagy nulla a történet, egész végig csak rohangálnak benne és semmi feszültségkeltést nem erőltettek bele! Vaszilijev elvileg egy elismert szerző (Őrség könyvek… Nem olvastam…), de ez a történeti ostobaság érthetetlen!

Ez az egész egy olcsó detekítvregény, amire ráhúzta a STALKER jelzőt azért, hogy valaki meg is vegye! Semmi értelme nincs az egésznek, a magyar fordítás tovább cseszi a dolgot és az egész végkifejlet a befejezéssel egy borzalmasan vontatott szar!

Komolyan, Szivercev és Kex történetét külön-külön is el lehetne olvasni, mert a könyv végén érnek csak össze, de akkor sem történik olyan érdemi dolog, ami miatt mind a két részt el kellene olvasni a dolgok tökéletes megértéséhez.

És itt hazudott a hátsó borító!!!

“A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, hogy a baljós Zóna hatásai miért nyújtóznak immár a szigorúan őrzött területen túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.”

Visszautasíthatta volna minden gond nélkül az a rohadt megbízást!

Jó ha két szót vált Kex-el a történet végén, de Bucival (Kex zöldfülű segédje) egy szó nem sok, de annyi interakció sem történik. Nem is egy irányba fut ki a befejezés, hanem egy pontban a két vonal metszi egymást, s különválva tűnnek el a Zóna zöld naplementéjében.

Van itt még ütnivaló! Vegyük a karaktereket:

A karakterek legfőbb jellemvonásaikban hűen tükrözik azokat a sztereotípiákat, amiket az orosz és ukrán népekről gondolunk.

Legtöbbjük részeges bűnöző, vagy államilag támogatott tudós, de azért vannak itt katonák és bérgyilkosok is, tehát mindenfajta keleti-szláv sztereotípia tökéletes gyűjteménye a könyv, megfűszerezve némi humortalansággal és vontatotsággal is, ami tökéletes egyveleget alkotva teszi ezt a könyvet életem egyik legnagyobb csalódásává.

Nem arról van szó, hogy ez rossz lenne, hanem inkább szar.

Tehát összességében a karakterekről: Milyen karakterek?

A Zóna világáról, avagy Idi ka mnie!:

Rendben, eddig a gondok még elmennének az egész könyvben és persze csak egy középszerű alkotás volna, amennyiben az olvasás közben érzett fíling átadná a STALKER univerzumához köthető kiváló atmoszférát és persze Zóna volna a Zóna.

De nem!

magány

Az eredeti helyszíneket felejtsük csak el! Eredetileg csak a Yantar-tavat keresik fel (Borostyán az anyád!), de az összes többi ikonikusnak számító terület (Bár, Kordon, Ingovány, Sötétvölgy, Vörös-erdő, Pripyat, Limanszk és a többi és a többi) ha csak említés szintjén létezik is.

Van egy rész, amikor a Bár határában sétál el Kex kis csapata (persze a Rostock gyár környékén tanyázó kutyafalka meg sem kottyan nekik) és látják a legnagyobb stalker települést a Zóna egész területén és… és…

És csak elmennek mellette, szólnak róla pár szót és csak bandukolnak tovább a békés és madárdalos erődben… Madárdal?!

Igen, madárdal! Hiába van benne mindegyik játékban, hogy csak a varjak képesek életben maradni a Zóna körülményei között, mégis egy alkalommal az író konkrétan leírja, hogy daloltak a madarak!

Kész, ennyi. Ez nem STALKER!

Ez egy olcsó detektívregény, amit Vaszilijev önálló változatában nem tudott volna kiadatni, így az egészre ráhúzta ezt a fapados stalker fílinget, hogy legalább valamiféle kezdeti olvasóközönséget összekaparjon magának!

Ennyi, elegem van!

thisishell

Ott ahol minden összeér, avagy Vaszilijev nyugodtan kívánjon valamit a Monolittól:

Ha összesítenem kéne az olvasmánnyak kapcsolatos élményeimet, akkor a következő dolgokat tudnám róla elmondani:

Az eredeti változat tudtommal még megért volna egy olvasást, hiszen jobb fordítással és persze szép írásképpel adták ki, azonban a magyar verzió köpedelem, borzalmas minőségben került kiadásra!

Az egész minőségre ráhúzza a vizes lepedőt a szakzsargon elhibázott fordítása, illetve az olyan bakik és hibák, amik folyamatosan bomlasztják az egész “könyv” köré felépített kontentfalat.

Jól mutatja az egész regény minőség(telenség)ét, hogy a hiányzó 21. fejezet semmiben sem gátolt meg attól, hogy tökéletesen megértsem a… “történetet” és annak tükrében fejezzem be Vaszilijev szörnykreálmányát.

Nem terveztem ennyire kiakadni, de valahogy írás közben felszínre törtek bennem ezek a dolgok és most hogy a végére érek a kritikának, már csak az Iván szavak forognak a fejemben.

Talán egyedül az a hír ment valamit ezen a hányattatottan induló antológián, hogy a következő könyvek elkészítéséhez már igénybe vették a magyar stalker közösség segítségét, így ha a történetileg nem is, de legalább szakszavak tekintetében rendben lesz a következő kiadás…

Good hunting, Stalker!

Nooo

Végső értékelés:

Stílus: Cука!

Történet: Cука!

Karakterek: Cука!

Adaptálás: Cука!

Megvalósítás: Cука!

Iván: Cука!

Összességében: Cука!