Címke: Magyar

Közeleg a vég…

Közeleg

Mert biz az vég mi felém közelít hejesírással felfegyverkezve.
Vagyok e én oly mester sztalker, ki magyarok között is magyarabb,
S a csatában bizonyítja,
Hogy nem minden arany, mi a fénylik a szarban.

Avagy: “Gyere Iván, játsszuk le!”

“Elkészült a nagy mű…” vagy nem!

A Földről érkezett


Minden író(nak magát hívó) ember életében sorsfordító pillanatként éli meg, amikor végre látja előrehaladni élete nagy történetét és ahogyan lassan telnek és telnek a lapok, záporoznak a fogalmak és gyűlik a nagy rakat virtuális kontent-anyag, a hosszú és fáradságos munkával eltöltött hajnali órák és a véresre koptatott billentyűk fölött lassan karikás szemmel belebámulsz úgy az egészbe és végül kijelented:

“Ez hülyeség!”

Két éve érlelődött a fejemben egy rendhagyó és minden sablonokon magát túltevő igazi fantasy etalon írása, melynek megkezdése előtt hosszas (rövid) és mindenre kiterjedő (elolvasta a Gyűrűk Urát) kutatást folytattam, felgöngyöltem egyetlen palacsintába minden egyes fellelhető tipikus mesei sablont, hogy utána a jegyzeteim között pihenjen a fiókom legmélyén, arra várva, hogy talán a jövőben beleférjen az amúgy elég szűkösre tervezett 30 fejezet valamelyikébe.

Árok

Az írás januárban kezdődött még el és a különösen borzalmasra sikerült első fejezet után úgy-ahogy magamat megemberelve rontottam neki a munkának, s így fél év távlatából visszatekintve az eleddig elkészült 10 fejezetre: Emelem kalapom saját magam előtt, hogy mindazon sok szarságot képes voltam papírra vetni, amit aktuálisan jó ötletnek tekintettem, de talán a végső simítási munkálatok során egy az egyben ki kell majd vegyek.

De mi is ez: Kérditek.
Nos, szerény írói személyem által lefuttatott bonyolult logikai okfejtések.
Többek között arra vonatkozólag, hogy képes e egy főhős még R. R. Martinnál is többet fantáziálni mindennemű fantázialények nemi, illetve közösülés során mindenfajta élvezeti hátralék nélkül felhasználható szerveiről. Valamint pár bonyolultabb filozófiai kérdés azt illetően, hogy a halhatatlan lények között többségében az istenek miért is válnak depresszív öngyilkosokká, ha nem jutnak szerencsejátékhoz. Illetve magvas gondolatok azt illetően, hogy a trolloknak miért is válik előnyére a szakszervezetbe való tömörülés ahelyett, hogy híveivé válnának az új korokban különösen népszerű terrorakcióknak – mint tették azt a szerencsétlen félszerzetek is.

“Független Féltörpföld!”

“Aki hobbit velünk tart!”

Főhősünk egy magát csak Lidércnek becéző egyén, ki Földről Földre vándorolt át, amikor egy balul elsült hősidézési szertartás okán átrángatták békés külpesti lakásából, hogy egy különösképpen nem is fontos forradalom vezéralakjává váljon… Mármint annak leverésével.
Túlzott önbizalomhiányát főhősünk legendásan hideg kegyetlensége és az aktuálisan homoszexualitásig hangoztatott hősiesség kerülésével igyekszik palástolni, melynek eredményeképpen akár saját magát is kész megölni, hogy elkerülje a gyilkosok rá pályázó tekintetét.

A banda

Hogy hova is fog mindez kisülni?
Fogalmam sincs, a 10. fejezet után óriási vakfolt tátong az agyamban a történetet illetően egészen a 20. fejezet után kibontakozó igazi fináléig. Ami azt illeti, Sztálingrád fantasy-ba való átültetése különösen vicces folyamat volt és a masszív This War of Mine élményeket hasznosítva már több fejezetre való vázlatom gyűlt össze a témában, amik mindabban megegyeznek, hogy teljes egészében hasznavehetetlenek.

De nem adom fel, hiszen a nagy mű már harmadáig elkészült.
Karakterei közül a kemény-mag már elég jellemépítést tudhat magáénak és ami azt illeti, már kezd hiányozni úgy az egészből az érzelmeken túlmutató vad és heves, depresszív harcokkal tarkított és véres nászéjszakákba torkolló élvezet.

Mert ugye a proliknak is kell valami…

Mindenesetre bátran fogom eme nagy küzdelmekben és öt perc alatt kiforrt ötletekben megszületett munkásságot és most mint kőkemény és részletes mesét, a kedves publikum elé tárom. Nem várok el sokat, eme kicsi blogon úgysem fogják sokan elolvasni. De legalább tudom, valahol megvannak azok a kurva linkek, ha valaki elkérné és megint elfelejteném, hogy hova töltöttem fel őket!

Ihletanyag - Kentaur

“A Birodalom lakói között egyértelmű az egyetértés abban, hogy nincs közöttük semmiféle egyetértés. Ennek a paradoxonnak az okát egyébként már számos kutatócsoport próbálta megfejteni, azonban a fenn említett egyetértés hiányából kifolyólag egymás megállapításait folyamatosan megcáfolták.”

1. Fejezet – Majré

Avagy hogyan riasszuk el az olvasót már a könyv első szavával.

2. Fejezet – Hőst vártak

Unalmasak már a forradalmár hősök. A legütősebb srácok egyébként is a Forradalom mögött állnak, irányítják azt és ha kell, lemészárolnak mindenkit, aki nem az Ő nézeteiket vallja.

3. Fejezet – Csak a politika

Két, a rend fenntartásáért felelős lovag párbeszéde, csak hogy lelassuljon az akció menete és végre megkaphassa a drága olvasó azt a kedves expozíciót. Továbbra is fogalmam sincs, hogy miért bírja mindenki ennyire a Fekete lovagot.

4. Fejezet – Emlékpóker

Avagy Qtya, íratlan írói álnevén pedig Grigorij Proverka továbbra sem érti, hogy miért mindenkinek ez a kedvenc fejezete.

5. Fejezet – Láng-tenger vándorai

Fogalmam sincs ez micsoda. Félig aludtam amikor leírtam és végül a fejezet végén dőltem ki. Reggel felkeltem, átolvastam, lektoráltam és mehet, amilyen a történet, senkinek sem fog feltűnni.

6. Fejezet – Lakásavató

Hogyan főzzünk kóser módra, ha nincs kóser hozzávaló.

7. Fejezet – WiFi

“I’m on the Highway to Hell!”

8. Fejezet – Akinek egy isten lakik a fejében

Újabb bizonyíték arra, hogy miért is ne fogyasszunk tudatmódosításra alkalmas szereket írás előtt. Miután magamhoz tértem átolvastam, lektoráltam és mehet, amilyen a történet, senkinek sem fog feltűnni.

9. Fejezet – Lévén minden viszonylagos

A nyár végi Terminátor maraton által ihlettel telve és egy valódi koncepcióval együtt leültem, hogy most megírom a világ egyik legütősebb paradox időutazós történetét, azonban a végére rá kellett jöjjek, hogy talán a Mirai Nikki szint áll hozzám a legközelebb. Mindenesetre azért átolvastam és lektoráltam, aztán mehet, amilyen a történet, senkinek sem fog feltűnni.

10. Fejezet – Vissza az árnyak közé

Avagy méltó lezárása az első kötet első könyvének. Hosszas hányadtatások után eredménytelenül, leépülve láthatjuk Lidércet, amint reménytelenül keresi a Doktort egy útszéli nyilvános vécéfülkében. A művész ezen a ponton olyan szinten kiteljesedett szellemileg, hogy ekkor fogant meg az elméjében egy másik könyv ötlete, amit az első próbálkozások és fél oldalnyi értelmetlen katyvasz után ki is vágott a kukába, majd bosszúsan lefeküdt aludni.

És aztán mindez megjelent a Teazsúron.

33%