2016. július hónap bejegyzései

Rosszabb, mint a Mirai Nikki? – Avagy 10 rész az ideg-összeroppanáson túl

Ki itt kívánsz, fagyjon el a lepényed!

Kívánság.

Mindannyiunknak vannak bizonyos vágyaik, amelyeknek teljesülését mindenképpen meg akarjuk valósítani, kerüljön bármibe. Van aki pénzt akar, van aki hatalmat az emberek fölött, van aki a szembe-szomszédban lakó bögyös szőke csajt, és persze van, aki egy halhatatlan és dúsgazdag bögyös szőke csajt.
Mindenki kívánt már azonban dolgokat, amiknek a megvalósulását igazából nem is gondolta igazán komolyan, csak a pillanat hevében teljesen legitim dolognak tartotta.
“Egész jó kritikája van ennek a Simun Vrocseknek… Bárcsak kiadnák már a könyvét magyarul.” – Qtya, 2014

 

Mostani kritikai alanyunk, a Big Order is ezen az úton indult el és hogy hogyan is sikerült megvalósítania, na azt inkább jobb lett volna nem meglátni.

 

Ezt én mintha már láttam volna valahol…

Amikor elkezdtem nézni az animét, valahogy minden annyira… annyira ismerősnek hatott. Először csak az intenzív fosvahányást idéző halovány szájíz dolgoztatta az agyamban a fogaskerekeket, aztán rámtört az érzés, mintha átdöftek volna egy rozsdás kést a gyomromon és mentos-kóla bombaként felrobbantottam volna magamat, hogy ezzel is megmentsem a világot valamitől, ami… Basszus, ezt a szart ugyanaz a mangaka jegyezte, aki a Mirai Nikki-t!

Sakae Esuno míves seggéből rántotta elő ezt a történetet, amire én csak annyit tudok mondani, hogy ez itt a Mirai Nikki újrafelhasznált kistesója – vagyis egyik nap megkereste be nem tervezett szerelemgyermekét, alaposan megtolta rektálisan, majd a megszülető gyermeket elnevezte Simun Vrocseknek.

“Történet”?

Tíz évvel ezelőtt egy tündér, Daisy bukkant fel a világon és azt kérdezte egy Hoshimiya Eiji nevű fiútól, hogy ha kívánhatna egyet, akkor mi lenne az egyetlen kívánsága? Eiji kívánt egyet, ami által elindította a Nagy Pusztításnak nevezett eseményt, ami nevéből kifolyólag elpusztította a Világ jelentős részét. Az eseményt követően bukkantak fel az úgynevezett Order-ek, különleges képességgel rendelkező személyek, akiket ezután minden normális ember tűzzel-vassal üldözött abban a reményben, hogy köztük megtalálhatják azt az embert, aki kipusztította a világot.

Itt most egy hosszabb rész következett volna, ahol Qtya kitárgyalja a történet fontosabb aspektusait, azonban mivel a történet gyakorlatilag nem létezik, így annak aspektusai sincsenek, szóval a fenn megnevezett rész egyáltalán nem is létezik.

Oké, szögezzük le a dolgot, a történet egy nagy nulla. Az alapstory-val nem lenne semmi baj, csak a mangaka a Mirai Nikkihez hasonlóan semmit sem tudott kezdeni vele, ezért vagy teleszórta klisékkel, vagy összelopkodott mindenféle dolgot más, jó animékből.

Mondom a példát:

A történet szerint Eijinek van egy húga, Sena, aki súlyos beteg. Egy nap egy vöröshajú katonalánnyal való váratlan találkozás során felbukkan a Daisy nevű tündér, aki feléleszt benne egy különleges képességet, ami folytán képes parancsolni az embereknek. Innen tovább bonyolódnak az események és Eiji hamarosan egy terrorszervezet élén találja magát, akik függetlenítenek egy darabot Japánból és hadat üzennek a fél világnak. Mindeközben pedig Eiji egyetlen célja az, hogy létrehozzon egy világot, ahol a húga boldogan élhet…

Írásban sajnos nehezen lehet kifejezni Qtya mostani arckifejezéseit, szóval megpróbáltunk valamilyen képanyagot találni, hogy a lehető legjobban tudjuk illusztrálni és végül ezt találtuk:

Esuno… Hogy a tizenegyedik brit transzvesztita húzná a seggedbe egy fehér ló vérerekkel teli hosszú faszát, hát hogy pont a Code Geass történetét kellett neked lenyúlnod, hogy rektelnének minden fronton az orosz cségósok!

Jól van, oké, jótól nyúlni nem bűn. Már amennyiben képes vagy az így kapott anyagot megfelelő eszközökkel teríteni, mert elég egyetlen dolgot elrontani a finomítás során, hogy a luxuskurváknak való kokain helyett a csövesek meth készleteit bővítsd pár zacskónyi macskaszarral.
És pont ez történt a Big Order esetén is. Adott volt a Code Geass alaptörténete, amire aztán Esuno ráhúzta a Mirai Nikki klisétárát és aztán amit kisütött, az itt jól láthatóan nem az, aminek lennie kellett volna.

A Big Order ugyanis bukik. A fő problémája nem az, hogy nincs benne elég kontent, hanem hogy Esuno túl sokat próbált meg beletolni. Így történhetett meg az, hogy az anime egyszerre sok frontot nyitott, viszont egyiken sem tudott megfelelően helytállni, tetézve mindezt a kaotikus stílusváltásokkal egy epizódon belül, amik már csak arra értek oda, hogy megnézzék a koporsóba vert utolsó szögeket.

Vázolom:
Az egyik fronton ott vannak az Order-ek, akik leszakították Japán egyik nagyobb szigetét és háborút hirdettek a Világ ellen. Mindeközben kiadták Eiji titkát, miszerint Ő pusztította el a világot tíz évvel ezelőtt, majd királyuknak választották, de csak miután megzsarolták, hogy ha nem teszi azt amit ők mondanak, akkor kiadják őt a vérengző tömegeknek. Erre Eiji bedühödve irányítása alá vonta a vezetőket, aztán nem tett semmit, mert úgy látta jónak.

Mindeközben persze zajlik a háború Japán meghódításáért, a belső konfliktus Eiji és a szervezetet vezető Order-ek között, meg minden egyéb faszság.

A fent leírtak alapján már kiszűrődik, hogy a Big Order legnagyobb hibája az, hogy kaotikusan kapkod és össze-vissza rohangál a történések között, hogy aztán a nagy rohangálásban bokáig fossa a gatyáját, aztán elcsússzon a padlóra csorgott híg fosban.

Nem viccelek, az egyik részben öt perces időintervallumon belül történik a nagy felismerés, egy poénkodás azzal, hogy a csaj terhes lett attól, hogy Eiji megfogta a nyuszifüleit és persze és a többi és a többi, kár lenne ragozni.

Ja, és hogy el ne felejtsem: “ORDER!! ORDER!!! ORDER!!! SENA!!! ORDER!!! SENA!!! ORDER!!! SENAAA!!!”

És mindent amit eddig leírtam csak fostos habként díszíti az Asread stúdió kontármunkája. A grafika szerintem iszonyatosan ronda, de ami a pálmát a bokorba viszi és erőszakolja meg, az a karakterek egyik másik arckifejezése, amivel lazán nyerhetnék a Nemzetközi Hülyefejek bajnokságot Japán számára.

 

Rövid kritika és máris zárás:

Őszintén, többet nem is akarok elmondani erről a szarról, mert egész egyszerűen nem lehet.
A története a Mirai Nikki újrafeldolgozása és a Code Geass-ból való lopkodás, a karakterei egyáltalán nem léteznek, de azok legalább annyira életképesek, mint egy a vízbefojtott kismacska és annyira szimpatikusak mint én a vízbefojtott macska mellett állva, merevedésemet el-elpillantva rejtegetve.

Utóbbi mondatot nem kommentálom.

Az egyetlen ok, ami miatt kiköhögtem egy gyors kritikát belőle pusztán az, hogy kipróbáljam magam egy anime hosszabb kritizálásában. Remélem elnyerte mind az öt olvasó tetszését és a legközelebbit sokkal szakszerűbben is megcsinálhatom.

Legközelebb tényleg az Agyar kritikájával jelentkezem, addigis várjatok nyugodtan türelemmel és ha valaki szívesen megverne a korábbi kritikáim miatt, azt izgatottan várom a Mondocon-on.

Cheeki Breeki.

Értékelés:

Előzetesen 1/10

+1 pont a zene

+1 pont, hogy van néhány jó poén az elején

3/10