2013. május hónap bejegyzései

Csak röviden: Cybersix

cybersix[1]Nem lövök le minden poént, mert biztosan készül majd belőle videó még idén. Hogy miért, az kb. ellentétes munkásságommal, ugyanis ez egy nem is olyan rossz anime, anidb-n mégis 3.01/10 a jelenlegi megítélése, ami nevetségez, ezer ennél nagyobb vackot sikerült már megnéznem.

Hátha megnézitek addig, a történet szerint Cybersix este maskarás női hősként, nappal Adrian néven férfi ruhákban tanít. és küzd Dr. Von Reichter volt náci tiszt lényeivel és annak José nevű klón fiával. A történet eléggé sablonos és a szereplők sem túl élettel teliek, a rajz viszont viszi a pálmát, nagyon üdítő a mai tányérszemű lánykák dominálta világban.

Tényleg nem lövöm le, mert akkor nem volna értelme videót csinálni, addigis várom, hogy K végre előkerüljön, mert most nélküle nem tudok haladni.

Fighting Mania

A Fighting Mania elnevezésű játéktermi gép kipróbálására hosszú évekig ácsingóztam. Még anno öcsém mutogatott felvételeket az olaszországi nyaralásából, amiben egy ilyet nyúz egy helyi játékteremben, én pedig első pillantásra beleszerettem a masinába. Persze nem igazán hittem, hogy valaha is lesz szerencsém élőben találkozni vele, azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy pont a Duna Plaza leharcolt játéktermében fogok belefutni. Olvass tovább!

Én, én és én

Baliboy nemrég megkeresett, hogy adnék-e neki rövid interjút vlogger munkásságommal kapcsolatban. Hát hogyne adtam volna? Ki nem hagynám az alkalmat, hogy hizlaljam az egómat. 🙂 Az viszont meglepett, hogy mennyire beletrafált néhány kérdéssel, pedig esküszöm, hogy nem egyeztettünk előre. Most vagy nagyon jó érzékkel tolja vagy nagyon hardcore módon nyomon követi az írásaimat. (Annyi szerénység azért van bennem, hogy inkább az előbbire tippeljek.) Az interjú az alábbi linken olvasható, én pedig köszönöm a lehetőséget még egyszer!

http://velemenyem-dolgokrol.blogspot.hu/2013/05/interju-lmole-lal.html

Megaman (USA)

01Egy rövidebbet már írtam róla, de éppen most végeztem ki és voltak közben érdekes tapasztalások. Az animétől nagyban különbözik abban, hogy rendesen alkalmazza a szereplőket, egyetlen komoly furcsaság, hogy Protoman egyértelműen Wily szolgája, míg a játékban a semlegesség kínos homályába burkolódzik. Ezen felül Gutsman és Cutman az állandó karakterek, utóbbi nevetésétől rémálmaim vannak, mintha egy benyugtatózott lajhárral párosodna valaki.

03Az epizódok rémesen egyszerűek, vagy Wily áll elő egy oltári nagy hülyeséggel, vagy Dr. Light ötletét nyúlják le és fordítják a világ ellen. A legtöbbször 1-1 robotmester jön pluszba, még Darkman is előkerült, aki az 5. játék miniboss-a, igaz, jelentősen legyengítve. Az ellenfelek rémesen bénán céloznak, Megaman meg mindig eltalál valamit, ami fellöki Cutman-t és az ráborul Gutsman-ra. Az utolsó előtti részben a Megaman X karakterei jelennek meg a jövőből, ami nagyon kreatív, az már kevésbé, amikor oroszlánemberek szállják meg a Földet, egyszerűen semmi köze nincs az ilyen baromságoknak a Megaman játékokhoz. 02Egyszer össze kellett fogniuk egy balul sikerült terv nyomán, személy szerint értékeltem volna, ha szövetségek alakulnak ki a karakterek között, illetve páran átállnak Light oldalára.

Végül félbehagyták a sorozatot, így nem győzték és csukták rács mögé Wily-t. Úgyhogy lelkünkben tovább tombol az üresség szüntelen.

Candy Japan: második felvonás

Aki olvasgatta a korábbi blogomat, az feltehetően képben van, hogy mi az a Candy Japan. Aki nem, annak röviden összefoglalom: feliratkozol a candyjapan.com-on, befizetsz havi 25 dollárt, és cserébe kéthetente kapsz postán egy borítéknyi japán édességet a sztenderd szupermarket választékból: cukor, csokoládé, rágó, stb. Ami persze sokkal érdekesebb, mintha itthon vásárolnál be ilyesmit tized ennyiért (csepp szarkazmus), mert egyrészt messziről jött, ami tök izgalmas, másrészt minden csomag tartalma egy külön kis meglepetés, hacsak nem vágod a japán nyelvet (én pl. nem).

candyj_01

Miután úgy gondoltam, rosszabb módjai is vannak a pénz ablakon történő kidobásának, kíváncsiságból feliratkoztam egy hónapra, ami ugye két csomagot jelent. Az elsőt már kiveséztem (mérsékelt csalódás volt), mostanra pedig befutott a második adag, úgyhogy kalandra fel! Olvass tovább!

Egy forró ölelés

Kedves erre járó Felebarátunk,

Akár ismered nyalánkságaink ízét, akár a gyermeki kacaj és a fenséges illatok csaltak ide fellegvárunkba, egy szelet édes torta, egy bögre gyöngyöző tea és a mindent körülölelő szeretet a jutalma minden vendégünknek. Az Animecritic elhozta zsákjában minden cinizmusát és betette a sarokba érni, hogy igazán ütős legyen, amikor kiborítja a képernyőből. Az Éjjeli Vakond már egyszerre 3 konzol kontrollerjét hergeli, így minden kedves és kevésbé kedves gyermekkori emlék időben a felszínre tör. Nem utolsósorban itt bujkál Kvakond is a szobában, nem látjuk, csak a póniszagot érezzük, ha nem figyelünk oda két muffin között, elkezdenek az amv-k üvölteni a képernyőn. Mi meg vele együtt üvöltünk örömünkben.

A három cimbora összebútorozott és éli mosolydús életét. Te se késlekedj, pihenj meg velünk a béke szigetén! A végén pedig majd azt mondod, ó mily csodás teazsúr!

A szerkesztők:
L.Mole
Kvakond
Member